Szereted a szüleidet?

Akkor csak gondolj bele:

Amíg fiatalok és életerősek vagyunk, teli vagyunk célokkal és álmokkal - hiszen rengeteg időnk van még azokat valóra váltani. Gyakran történik valami újdonság Velünk, vagy ha mégsem de vágyunk rá, akkor csak rácsörgünk a legjobb barátunkra és pár perc alatt megszervezünk egy csajos / hapsis programot. Teljesen természetes leugrani az edzőterembe, kimenni a strandra és úszni egyet, vagy elmenni és szórakozni egy nagyot.

Van egy megszokott „ életrutinunk „ amiben megvan a helyünk és napról - napra helyt is állunk. Fontosnak érezzük Magunkat mert dolgozunk és ezért fizetést kapunk, mert feleségek / férjek Vagyunk, mert Anyukák / Apukák, vagy tevékeny, segíteni tudó Nagymamák / Nagypapák Vagyunk akikre szüksége van a családnak. Vannak barátaink, jó ismerőseink, társaságba járunk, utazunk, költözünk, szerelembe esünk, vagyis tevékenyen és a fontosság érzésével éljük az életünket. Egy darabig. De belegondoltatok már abba, hogy nagyon sok ember élete fenekestül fordul föl ahogy nyugdíjba vonul?

Mert hiába vágyják olyan sokan az áhított nyugdíjas éveket, amikor - azt gondolják - hogy majd akkor végre a sok évtizednyi munka gyümölcseként elérkezik a jól kiérdemelt pihenés és a szeretteikkel való foglalkozás ideje, amikor majd úgy töltik a szabadididejüket ahogyan csak szeretnék. Hiába vágyják olyan sokan, mert abba nem igazán gondolnak bele, hogy ezzel egyidejűleg az életük is fenekestül felfordulhat. Mint ahogyan talán a szüleinkké is tette. Sokan nem látjuk ezt, pedig majd Velünk is megtörténhet.

A sokéves és jól megszokott napi rutin és aktivitás egyszercsak eltűnik az életünkből, és mivel végérvényesen lezárul egy aktív korszak, ezzel egyidejűleg óhatatlanul megjelenhet az emberben a feleslegesség érzése. Ezen az sem segít, hogy a munkahely elvesztésével anyagilag és egzisztenciálisan is kihúzhatják a talajt a lábunk alól. A régóta dédelgetett álmaink az utazásokról és az olyan tevékenységekről amiket korábban, dolgozó emberként még meg tudtunk engedni Magunknak semmivé válhatnak. Így elveszhetnek az életünket eddig felpezsdítő álmok és vágyak is. Ez pedig emlékeztet, és szembesít az élet múlásával.

A legnagyobb veszteségek mégis mindig a kapcsolataink terén érnek Minket. Ilyenkor még érzékenyebbek vagyunk, és még jobban igényelnénk a szeretteink társaságát, és akár egyfajta krízisként élhetjük meg, hogy a gyermekeink és unokáink elfoglaltak és nincs elég idejük. Gondolhatunk arra is, hogy már kevésbé van szükségük Ránk, és ettől még haszontalanabbnak érezhetjük Magunkat. És sajnos ebben a világban nagyon könnyű elmagányosodni, akkor meg pláne, ha nincsenek, vagy távol élnek a gyermekeink.

És később, ahogyan telnek az évek majd érezni fogjuk Magunkon a kor előrehaladását is. Már nem ugrunk le olyan könnyedén a boltba ha elfelejtettünk valamit, vagy nem szaladunk föl a létrára feltenni a függönyt, és kétszer is meggondoljuk majd, hogy elkezdjük - e egyáltalán a nagytakarítást. Edzőterem és és a strand? Nem tudjuk majd nem észrevenni testünkön az idő múlását, és ez némelyeknek igen sokkoló lehet. De mégis a tehetetlenség érzése lesz a legborzasztóbb. Tudomásul venni azt, hogy egyre korlátozottabbak a lehetőségeink. És ezt nem könnyű elfogadni.

Ebben a felgyorsult világban sokunknak nincs elég ideje a szüleire. Nem értjük miért nyűgösek, hogy miért szomorúak vagy kedvetlenek. Felhúzzuk Magunkat ha panaszkodnak, és nincs türelmünk többedjére is meghallgatni a történeteiket. Ők pedig megérzik ezt, és ettől csak még magányosabbnak és értéktelenebbnek érezhetik Magukat.